SZOMORÚ TŰNŐDÉS
/Trilógia I. rész/
Akik beengedték, kiszolgálták
a szovjetet, azokat megvetem.
Az idő nem változtat elvemen.
De a ma hatalma is ingatag.
Az önzés, az elvtelenség, egy kirakat.
A másik kirakat a nemzet
Szép és jó, amit ez kitermelt;
De a becsületes-szegény a jogtalan vesztes.
Bár a rezsicsökkentés népszerűséget termel.
Önhibámon kívül születtem.
2013-ban majdnem regisztrálnom kellett,
hogy élhessek szavazati jogommal.
89. évemben majdnem, leszázalékolt Feleségem
is számításba jött, hogy kiássa a sírgödröm!?
Havi jövedelme 90 Ft-tal 29 000 fölött!
A Belügyhöz tartozunk hárman.
Volt besúgó, én és a Rozálka.
2 000 versem az interneten.
Két Pápa is kiállt versem mellett.
Egy Szent és Ki a szegényeknek többet kíván.
„AZ én hazám” –at, az USA-ban szavalták;
„A százszor odavágni” –t Kanadában
az Ötvenhatosok honlapjukra rakták!
Felvidék, Erdély, lobogtak szavaim;
Aradon, a Vértanúk Szentté lett hamvain.
Ítélőtábla ítélete szerint,
rendőri munkám nyomán magamnak adtam
írásbeli dicséretet, 64 éve, bár
kultúrális munkásokról és kultúrális munkáról
szól a „dal”!
Ezt azonnal bepanaszoltam a
felső bírói vezetésnél írásban!
30 napon túli! Így szólott a végzés!
4 év után!!! Ez is ’56-os kivégzés!
Az ügyben polgári perem is folytatódik;
A vége bizonytalannak látszik.
A jegyző évek után 97 000 Ft-ot követel.
Nem teljesült, hát bűncselekményt követ el.
Drótkerítésem betontámfalra cserélte a szomszéd,
tudtom nélkül, 25 év után, feketén.
Az okozott kárt nem hozta helyre.
Szerinte megérte!
Ezek, csak perek.
A stílusom teljesen szabad.
Semmi szabályt nem ismerek el,
csak saját tükröm villan fel!
Tahi, 2014. május 4.
