Mosonyi György versei

Én csak magyar költő vagyok


Sorsom ilyen. Magyar.
Jogos a kritika. Nagy ember írta.
Ám segíteni senki se tud, vagy nem akar.
Hatalmak és pénz súlya alatt.
Ki békét akar, mer, kockáztat,
Ki tudja; tán, tán végzetet kavar.
Az ENSZ New Yorkban tehetetlen;
Itt az új fegyverek hada.
Ki adott engedélyt? Tán az ördög maga!
Nincs Varsói Szerződés, de hatalom az van.
Nincs erkölcs, nincs jog külön demokráciára.
De másik "demokráciára"  sok évszázados vér tapad.
Mindenki tud a maihoz példákat tapasztani.
Tudják, hogy mely politikus képét kéne felakasztani.
Nem tudják, békét hogy kell fakasztani.
Itt 1956-ot sikítottak el;
Holtakat nem támasztva fel.
Ott csak pénzt halmoznak, "értéket", fegyvert,
Ott halálbüntetést emlegetnek.
Amott menekülteket tengerbe visszavetnek.
Őszinte szívvel kevés helyen segítenek.
Senki se tudja, hogyan lesz Kínával.
Az ember, csak Istenhez fordulhat kínjában.
Tehetetlen a rengeteg Isten!?
De gúnyrajzzal gyalázni senkinek joga nincsen!!!
Mindent a gyarló embernek kell megoldani.
Hogyan?! Csak költői fantázia képes megmondani.
HA ENGEDIK!
A politika, már tegnaptól visszavetette a Földet,
Hogy az ember ne láthassa az életet, a zöldet;
A kék eget, az óceánokat,
Csak a hideg csillaglángokat.
Mc Arthur javasolt 50 atombombát Kínára,
Japánra szörnyű atomcsapása,
Az USA jogtalanságok háborúja,
Vietnamban napalmmal emberek irtása.
Az oroszok végleges kiiktatása.
Bár a vodkán kívül alig volt örömük,
De a US armynak mindíg volt ürügyük.
Magyar politikusok, mind nagy "bohócok",
Mert mindig két végén égették a kanócot.
Nyúzták a szegényt, megégették Dózsát.
Nyugatról trianont hozták, népünk szörnyű adóját.
Ami földet a "hatalmat bitorlók" ingyen átadtak,
Minden korban ezzel halált arattak.
Még messze itt folyt a Duna,
Mégse volt fizetve az áram, a nép potya energiája.
Hogy e miatt is korrigáljanak,
Valamit a Kárpátokból visszaadjanak.
Most az ukrán a kedves gyermek,
Hogy az orosznak lóalkatrészt inthessenek.
Ezek nem költői szavak,
De igazak.
Az ENSZ-nek rég Moszkvában? kéne lenni,
Hogy igazságközel képes legyen tenni.
Vétó nélkül! Józan paraszti ésszel!
Hogy a Föld ne hulljon teljesen széjjel!!!

Eltelt az idő
Mely sohse dolgozhatott csak nekünk.
Petőfi a Föld tán legnagyobb költője.
Úgy halt, ahogy Istenünktől kérte.
A csatamezőn, de még élt,
midőn fogságba ejtették.
Szibéria egyik legszebb vidékére vitték,
Hol az Ob és Jenyiszej kéklik,
Az Urál hava távolról fehérlik.
A burjátok testvérként fogadták.
Lelkes önzetlen magyarok kutatták,
Rátaláltak, megismerték körülményeit,
A magyar elhullajtott könnyeit.
Kormányok jöttek, mentek,
Petőfi félét nem mind szerettek.
Nincs más hátra:
Akit illet, Annak hála!
A következő néhány kormányra hárul
a magyarok hő kívánsága:
Hogy itthon legyen emlékműve és
megmaradt porcikája.
Anyagiakkkal, diplomáciával teljesüljön népünk vágya;
Petőfi itt legyen, mert a miénk!
El nem választhatja semmi nemzedék!
Amit nem adott meg az akkori magyar élet,
Zarándok út itt, Tevéled.
A Tisza, a róna,
A Dunántúl se feledkezik meg Rólad.
"A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!"
Esküszegők azóta többször voltunk.
’56-ban vért hullattunk, így adóztunk.
Többször mondtunk új korszakot,
Hazudtuk a kelő Napot.
Mindannyiszor leáldozott.
Most az lesz a mérce:
Ki mit tehet, vagy tesz Érted!

Tahi, 2015. május 17.


Mosonyi György